Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap
Tanulmányaimat a Semmelweis Egyetemen Fogorvostudományi Karán végeztem.
Folyamatosan igyekszem fejleszteni magam, hogy a legmagasabb fokú ellátást tudjam biztosítani. Jelenleg a munkámon felül a Honvéd Kórházban szájsebésznek tanulok.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a pácienseim problémáit és igényeit komplexen lássam, és a számukra legjobb megoldást találjuk meg közösen. Ezen felül elengedhetetlennek tartom a megfelelő kommunikációt a bizalom megteremtéséhez.
Az a célom a munkám során, hogy a páciensek vidáman és elégedetten távozzanak, majd később félelem nélkül, bizalommal forduljanak ismét hozzám.
A következő problémákkal tud hozzám fordulni:
– fogfájás kezelése
– fogkő eltávolítás
– esztétikus fogtömés készítés
– amalgám tömések cseréje
– rendelői fogfehérítés
– gépi gyökérkezelés
– foghúzás
– bölcsességfog eltávolítás
– góckutatás
– esztétikus fogpótlások készítése
– krétafehér foltok kezelése
Célunk, hogy a kezelést követően elégedetten távozz. Ennek érdekében a legkiválóbb szakorvosokból választhatsz nálunk.
Dentálhigiénikusaink és asszisztenseink naprakész tudásukkal segítik gördülékeny ellátásodat.
ELŐTTE
UTÁNA
ELŐTTE
UTÁNA
ELŐTTE
UTÁNA
ELŐTTE
UTÁNA
ELŐTTE
UTÁNA
ELŐTTE
UTÁNA
Fogorvosi és szájsebészeti rendelőnkben modern, minőségi alapanyagokat és a legújabb technikákat használjuk a kezelések során. Nagy felkészültséggel rendelkező, precíz fogorvosaink a legnagyobb figyelemmel fogadnak rendelőnkben.
Vedd fel velünk a kapcsolatot a gördülékeny időpontfoglalás érdekében, vagy jelentkezz időpontra egyből online, kényelmesen!
1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 33.
A 360 Dental Clinic online foglalásait a Foglaljorvost.hu biztosítja.
Nálunk mindenre választ találsz, ha a fogászatról érdeklődsz.
Amennyiben helyi érzéstelenítő injekciót kaptál, amíg a zsibbadás tart, semmiképpen ne étkezz, mivel az érzéketlenség miatt akár súlyos sérüléseket is okozhatsz magadnak.
Az érzéstelenítő hatása általában 2-3 óráig tart, de előfordulhat, hogy ennél hosszabb ideig hat. Egyéb, kezeléshez köthető étkezési tilalmakról fogorvosod minden esetben tájékoztatást ad.
Gyökérkezelés után teljesen normális, ha tompa fájdalom jelentkezik. Ez általában vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókkal könnyen enyhíthető és pár napon belül teljesen megszűnik.
Ha azonban lüktető vagy éles fájdalom jelentkezik a beavatkozás után keresd fel kezelőorvosodat.
Fogeltávolítás utáni tájékoztatónkat itt letöltheted: Fogeltávolítás utáni teendők
Garancia időtartama:
Garancia érvényességének feltételei (NAGYON FONTOS):
Garancia érvényét veszíti az alábbi esetekben:
Garancia nem terjed ki:
Pontos tájékoztatást a rendelőnkben kihelyezett ÁSzF-ből kaphat.
Maradt még kérdésed? Fordulj asszisztenseinkhez bizalommal, akik készséggel fognak válaszolni!
Dentálhigiénikusaink és asszisztenseink naprakész tudásukkal segítik gördülékeny ellátásodat.
Felkészült, precíz fogorvosaink a legnagyobb figyelemmel fogadnak rendelőnkben.